Alapító

Dr. Oláh Zoltán

Dr. Oláh Zoltán, a morfint leváltó USA szabadalmak felfedezője, az Acheuron Kft. és a Nefelejts B2B Kft. tudományos igazgatója és tulajdonosa, eddig több mint 10 hazai és nemzetközi K+F+I pályázat eredményes végrehajtásával bizonyította alkalmasságát egészségipari projektek vezetésében, úgy itthon, mint külföldön,

Dr. Oláh vezetőként nem egyszerűen csak tudós és ötletgazda, de képes álmait, tudományos elképzeléseit tudománypolitikai, nemzetgazdasági és pénzügyi szempontból is hathatós érvekkel alátámasztani és megvalósítani. Tudományos karrierjét, mint az élettudományok legfiatalabb kandidátusa 1988-tól 16 éven át az USA világvezető egészségügyi intézetében, a National Institutes of Health (NIH, Bethesda, MD, USA) egyik vezető kutatójaként építette. Ott dolgozta ki az USA kormány finanszírozásában a laborasztaltól a betegágyig vitt ("bench-to-bedside", B2B), USA szabadalmakkal is védett, természetes növényi alapú (Euphorbia Resinifera - RTX) morfint leváltó fájdalomcsillapító "molekuláris idegsebészeti" eljárásait (1, 2, 3), amelyeket szeretne honosítani és egyben kiterjeszteni az életet fenyegető, orvos által már nem műthető molekuláris metasztázis sebészeti irányokba. 

Dr. Oláh Zoltán eddig 3 USA-szabadalom felfedezőjeként vált a morfin leváltását célzó molekuláris sebészeti irány megalapítójává, névadójává és a világban elismert tudományos egyéniségévé. B2B, a felfedezéstől az arra rászoruló betegekig vitt, költségkímélő, közhasznú tevékenységét fémjelzi az a tény is, hogy az NIH klinikai kipróbálás II-fázisában mára már 45 morfin rezisztens rákos fájdalomban szenvedő betegen nagy sikerrel alkalmazták a gyökeresen új molekuláris idegsebészeti eljárásait.

Hazatérése után, 2004-ben, vásárolta meg az Acheuron Kft elődjét és alakította ki a cég jelenlegi egyetemes élettudományi tudásra alapozott "evidence-based, state-of-the-art" gyógyszerfejlesztői profilját. Dr. Oláh társszerzője 83 nemzetközi folyóiratban megjelent közleménynek (impakt faktor: 290+, független nemzetközi idézetsége: 2400+), egyben az USA-ból Marie Curie reintegrációs pályázat segítségével hazatelepülve az MTA SZBK Biokémiai Intézet Molekuláris Sebészeti Egységének (MSU) alapítója. Jelenleg docens a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetében, ahol feladata egy élvonalbeli molekuláris biológiai és biokémiai laboratórium kiépítése.

Az Acheuron Kft. BioDjinn(TM) bioinformatikai tudástárai, 2005-ös alapításuk óta, több hazai felfedezésű hatóanyag, pl. bizonyos célfehérjére szelektív fájdalomcsillapító és gyulladás gátló gyógyszerjelölt, vagy az ún. plakk-betegségeket előídéző mechanizmusok megismerésén alapuló hatóanyagok, felfedezését tette lehetővé, amelyek jelenleg ellátatlan betegeken segíthetnek. Az Acheuron Kft. számos pályázattal támogatott és sikeresen végrehajtott projekttel büszkélkedhet, és nem csak az új, szelektív fájdalomcsillapítók felfedezése, de a sejtbiológia, génterápia területén is jelentős haladást ért el az elmúlt 15 évben.

Interjú Dr. Oláh Zoltánnal

Fekete Kata @ 2016 május 12. Dr. Oláh Zoltán molekuláris biológus

https://naturmagazin.hu/dr-olah-zoltan-molekularis-biologus/